Szabad nap. Ugyebár megtanultuk, hogy Edinburgh-ban akár mennyire is hulla fáradt vagy, ha jó idő van, irány kirándulni. Tilos a szobában ülni. Hát tény, hogy már csak a szentlélek hajtott, de egy kollégám javaslatára North Berwick felé vettem az irányt.
A scottrail-t nagyon szeretjük, mert bár a pontossága a MÁV-éval vetekszik, amennyiben csúcsidőn kívül veszel retúrjegyet, csak az egyirányú jegy árát kell kifizetned.
10:40-kor szálltam fel a vonatra a Waverley Station-ön. 40 perces vonatúttal pedig a paradicsomba kerültem. Már az Edinburgh-i tengerpart is kiborított, de ami itt várt arra nem voltam felkészülve.
Először is. A városban, mindenhol viktoriánus házak köszönnek vissza. Nincs modern épület. Mintha visszarepültünk volna az időben. Az instagram filteres gyepet pedig már nem is említem, mert itt az már standardnek tekinhető.
Első utam a Skót Seabird centre-be vezetett. A „madárles”-t úgy kell elképzelni, hogy a tengerben három hatalmas szikla össze van kötve egy fémlépcső sorral, így több szinten és több szemszögből lehet a tengert vizslatni, hogy előtűnnek-e a hőn áhított madarak.
Mondjuk amilyen idő akkortájt volt csodálom, hogy nem a fejem repkedett körbe-körbe a levegőben.
Nem tudom, hány km/ órás széllökések lehettek, de minden másodpercben elképzeltem, hogy milyen lenne, ha a szél most szépen kilökné az iphone-omat a kezemből, bele a tengerbe… Mert ugyebár ez a legnagyobb tragédia, ami minket alma felhasználókat érhet. Inkább, mi, mint a semmivel sem kompatibilis szerelmünk.
Miután túléltem az orkánt megnéztem a google maps-en, hogy mi a legközelebbi látnivaló és Tantallon várát hozta ki 2-3 órás gyalogútra. Úgy döntöttem neki megyek, de a tengerparton megyek végig, nem az aszfalt úton, ahova a telefon vitt volna.
A látvány gyönyörű volt. Olyan hatalmas hullámok voltak, hogy többé nem kérdés számomra, hogy is lehetséges itt a szörfözés. Biztos, hogy ki fogom próbálni.
Egyébként North Berwick a golf pályáiról híres. A vonatról szinte mindenki golfütőkkel felszerelkezve szállt le, és a turista útvonal is a golfpálya szélén halad.
Azért érdekes volt, mert a turista út egy kb tizenöt centis kitaposott ösvény, aminek a bal oldalán a mély szakadék és a tenger, a jobb oldalán pedig a golfpálya fut. Tehát zuhansz, vagy fejbe ütnek… és akkor is zuhansz. Nem… Egyébként jófejek, mindig kiáltanak, ha jön a labda…
Viccet félre téve. Amikor ott vagy nem gondolsz semmire. Csakhogy szabadon, a fantasztikus sós levegőn mész előre. Visz a lábad. Gőzöd sincs hova, de egyre szebb helyeket látsz. Lefog merülni a telefonod? Kit érdekel? Egyedül vagy. Nem félsz. Nincs mitől. Sosem voltál ennél nagyobb biztonságban.
Aztán az egyik sarkon egyszer csak feltűnik a Bass Rock. A legszebb látvány, amit valaha láttam. És persze képről, abszolút nem adja vissza. De kicsit olyan érzésem volt, mintha az északi sark egy darabját bámulnám. A távolból, ilyen fényviszonyok mellett úgy nézett ki, mint egy jéghegy. Nyílván nem az, de csodálatos volt. Az egyik domboldalban le is ültem egy kicsit és hallgattam a tenger hullámzását. Sose gondoltam volna, hogy ilyen életet fogok élni.
Tantallon vára előtt drót kerítésbe ütköztem és az út egy erdőn át vezetett volna. Azért ennyire bátor nem voltam. Elindultam vissza. Még a vonat indulása előtt megnéztem közelről a North Berwick Law hegyet, és utána indultam vissza Edi-Waverly-re.
—–
Napi Edinburgh 